2016. június 17., péntek

Negyedik

Sziasztok!

Bocsánatotokat szeretném kérni, amiért hónapokra tűntem el, és még csak nem is jeleztem, de jelentem, visszatértem újult erővel! Ezentúl megpróbálom heti rendszerességgel hozni újfent a részeket, de lehetnek pillanatok, mikor akár egy héten két részt is hozok, vagy fordítva. Remélem lesz még érdeklődője az írásomnak.. visszajelzéseket mindig szívesen olvasok, ha van kérdés, nyugodt szívvel tegyétek föl! Tovább nem rizsázok, térjenek vissza a szereplőim, és próbáljanak meg inkább magukkal ragadni titeket a kalandjaikba! 
További jó szórakozást: Kincs.


Zayn Malik


Anyám sétált át az emlékeimben, ahogyan megölel, és próbál takarni apám részeges agresszivitásától. Barna hajában már sok ősz hajszál volt, amik mutatták megviseltségét, és korát. Szemei kékek voltak, és szinte mindig világítottak, legalábbis mindig úgy éreztem gyerekként. A testvéreimet a nagyszülőkhöz vitte, akiknek a létezését se vette figyelembe apám. Amikor apám egyszer nyugodt, és józan állapotban tért haza, tudtuk, hogy valami borzasztó dolog történt. Akkor voltam hat éves. Apám pénzt kért kölcsön, még pedig a Fekete száj néven futó maffiától. Ez már ott volt gond, hogy tőlük kért pénzt, de több ezret, és rövid idő alatt kell visszafizetni, kamatostul. Mi nekünk pedig nem volt semmink, csak adósságunk. Anyám az idegösszeomlás küszöbén állt, mikor apám oda akart adni nekik pénz helyett. Öngyilkos lett az anyám, apámat pedig megkínozták, és végül végeztek vele. A testvéreimről nem tudtak semmit, vagy csak nem érdekelte őket, de engem magukkal vittek, és közölték velem, hogy le kell dolgoznom években az apám adósságait, ami több millióba fulladt. 
Olyan tíz éves lehettem, mikor csempésznem kellett drogot, és majdnem elkaptak. Ekkor találkoztam Harryvel, aki mellett mindig ott volt a húga. Apjuk elhagyta őket, az anyjuk pedig hamarosan újra házasodik. Elmondása szerint szigorú a férfi, és nem szándékozza mindkét gyermeket elfogadni. Így került a csapatba az utcára kitett Harry. És itt láttuk utoljára Wendyt. Mikor vigyorgott, és boldogságtól telt szemeivel figyelte ezt a vérben ázott világot, majd a legördülő könnyeit, mikor szétválasztották őket. Nem bömbölt, de látszott a gyűlölet csillogása könnycseppjeiben. Elviselhetetlen volt nézni. Soha többé nem akartam látni azt az arcot. Így el is felejtettem. 
Nem jártam iskolába, azok az emberek tanítottak, akik gyilkosnak, és tolvajnak hívtak az emberek. Jogosan. 
A rádióban Nirvana napot tartottak, és mikor fölcsendült tőlük a Smells Like Teen Spirit, ismét a jelenbe zökkentem. A Nap már magason járt, a tank nemsokára ki fog fogyni. Mindenkin napszemüveg, és a kávéját iszogatja, amiket nem rég vettünk egy gyorsétteremben. Belegondolni, hogy pár óra, és végre Wendy-vel lehetek, felperzselt, és izgatottá tett. Öt tetves évet húztam le a rácsok közt, hogy aztán megöljek egy olyan embert, aki a nőmet akarja legyilkolni. Vérszomjam erősödött, alig bírtam ki vigyorgás nélkül. Megnyaltam felső ajkamat, ahogyan arra gondoltam, miként fogok végezni Niallel. 
Ha normális életet szerettem volna valaha is élni, nem tudtam volna mit kezdeni az ölni akarásommal. Azzal a jól eső érzéssel, ahogyan a késem halk súrlódással érintkezik egy ember nyakával, és ezzel végezve is az illetővel. Ahogyan a saját kezeimmel verem szét a férfit, hogy valljon. Fenomenális érzés vesz hatalmába, és ez régen kiborított. Hogy lehetnék normális ilyen vágyakkal? Elmebeteg lettem, és egy pszichopatát teremtettek belőlem. De ha valaha is normális életem lenne, normális állampolgárként; akkor az unalmas lenne számomra. Reggel ötkor felkelni, elkészülni, reggelizni. Hat órakor beindítani a kocsit, és hétre már az irodai munkámat csinálnám, direkt egy órával a kezdés előtt, hogy mindent időben befejezzek, és ne keljen éjszakáznom. Aztán délután négykor hazamenni, talán egy kocsmába beülni a kollégákkal, esetleg egy focimeccset végigizgulni velük. Majd vacsora, fürdés és alvás. Majd minden ismétlődik. Persze a hétvégén vásárlás, tévézés, és ha izgalomra vágynék, egy kurvát hívnék házhoz. Esetleg én mennék egy ilyen helyre. Nem bírnám ki. 
- Öt perc pihenő, ameddig feltankolok, ok? - jött a kérdés, ami megszakította a kellemes zenehallgatásomat Bradtől. Rábólintottam, bár mintha nem várt volna választ, csak közölte a tényeket. Öt év alatt mindenki megváltozott. Öt év alatt Brad teljesen kicserélődött, és ez zavart okozott a fejemben. Talán Liam miatt, gondoltam. Ellenőriztem, hogy pénzem, és a pisztolyom is nálam van-e, majd kiszálltam. Hajamba túrtam, ahogyan besétáltam. Elmentem a klotyóra, majd vettem pár szendvicset, és energiaitalt. Amikor sétáltam ki, lövéseket hallottam. Rögtön leereszkedtem, és elejtve mindent, a fegyveremet elővettem, és körül néztem. Mi a fasz?! Brad lőtt valahova, majd félre lökve a kék hajú lányt, beugrott a kocsiba, és elhajtott. Harry a lány felé rohant, és magával rángatta, és úgy változtatott célvonalat felém. Egy kocsi fék csikorgatva indult Brad után, egy másik szürke Maseratiból pedig két pasas lépett ki, és célzott felénk. Több se kellett nekem, én is céloztam, és lőttem. Ők se találtak el, én se őket. Morogtam párat, mikor mellém értek, és tovább futottunk be a helyiségbe. Mindenki sikongatott, és futott össze-vissza. Idegesítőek. Nem is tudják mi történik, már pánikolva adják magukat, mintha arra várnának, hogy felfigyeljenek rájuk és megöljék őket. Szánalmas, és mégis minden emberben ez van. A két férfi bejött, majd szétnéztek. Próbáltunk annyira összehúzni magunkat a chipses sorok közt, amennyire lehetett. 
- Ki küldhette őket? - tette fel a kérdést Harry halkan. 
- Niall? - a lány hangja édes volt, és mély. Kirázott tőle a hideg is.
- Nem, Niallnek nincsenek ilyen emberei. És ő nem alacsonyodna le ennyire! - reagáltam le, miközben sétáltunk tovább. Egy kisgyerek zokogott, miközben a halott anyja testét ölelte. Cassidie csak sóhajtott, elfordulva a jelenettől, inkább a chipseket nézte, és kibontott egy újhagymásat. Empátiáját úgy tűnik kiölték belőle. Tovább mentünk, ám lövöldözni kezdett az egyik, pont az arcom mellett ért be a találat. Pisztolyomat ellenőriztem, majd céloztam. Véletlen volt a lövés, nem találtak még ránk, de már a mi sorunk következett az átfésüléssel. A kopasz, nagyobb darab pasit céloztam meg. Harry a másikra mutatott, majd ő is elővette a fegyverét. Hosszan kifújtam a levegőmet, majd sikerült eltalálnom a homlokán, mikor szembefordult velem, és farkas szemeztünk majdnem egy másodpercig. Ismerős volt valahonnan. Harry is lőtt, a férfi rögtön mozdult, így csak vállnál találta el. Kiugrottam a sorból, pont a férfival szembe találtam magam, így lőttem, ami a torkán ment át. Fuldokolt, vért köhögött föl, és bekönnyezett szemeivel dühösen nézett rám, és emelte fegyverét, ám még egyszer lőttem, pontosan a szemei közé. A vér arcomra fröccsent, és hiába éreztem az adrenalint, felbosszantottak. Ezek szerint egészen idáig követtek.
Mindkettőnek az arca eltorzult a lövedékektől. Átakartuk őket nézni, de hallottuk a szirénát a távolból, így tudtuk, hogy ideje indulni. Fölkaptunk pár dolgot, és kirontottunk. Arcainkat takartuk, és a kút melletti erdőbe menekültünk. Ekkor jutott el az agyamig, hogy Brad itt hagyott minket. A rohadék. Mikor úgy éreztem elég messze jutottunk, megálltam, és próbáltam rendszerezni a lélegzetemet. Brad után is hajtott egy kocsi, így őt se látjuk egyhamar. Vissza pedig nem tud jönni, ahogyan mi sem. Leültem egy sziklára, és elém dobtam amit felkaptam. A többiek is ezt tették, és leltárazni kezdtünk. Mindenki kipakolt mindent a zsebeiből, táskájából, hogy tudjuk mink van, és mire tudunk velük menni. A megszáradt vért ledörzsöltem az arcomról. A földön három darab két literes víz feküdt, két Fanta, és egy energiaital. Amit ételnek tudtunk minősíteni, az három zacskó chips, egy csomag sportszelet, és három szendvics. Volt öngyújtónk, pénzünk, mindenkinél ott volt a telefonja, zsepik Cassidinél, egy kiskés nálam és egy villa Harrynél. A villát fölemeltem, pont szemmagasságba, és Harryre pillantottam fölhúzott szemöldökkel. Ő csak megvonta a vállát.
- Ki tudja mikor eszünk valami finomat.. - mondotta, mi pedig csak fölnevettünk abszurd kijelentésén. Szerencsére Harry hozott magával táskát, és a kék hajú lánynál mindig ott volt válltáskája, így tudunk mibe pakolni.
- És most? - kérdezte a lány, miközben fölálltam, és szét néztem. Itt nem maradhatunk, tovább kell mennünk, legalább egy fedett helyre. Mindenhol lombos fák, az erdőben élő állatok pedig ciripeltek és hangoskodtak. A háttérből pedig hallatszottak a kocsik morajlása. Kell lenni a közelben valami lakott helynek, ahol tudnánk szerezni legalább valami járművet.
- Menjünk tovább! - indultam el egy irányba, míg Harry felsegítette Cassidiet. Nem tudom pontosan mennyit tettünk meg, nem tudom, hol lehetünk, de volt egy célunk, egy célom, ami ott lebegett az orrom előtt, és nem hagyhattam elúszni az árral, ami magával akarja sodorni. Nem, amíg élek!